FENNTARTHATÓSÁGI SZIGET
2013-ban bontott vitorlát a PET Kupa kezdeményezés, melynek célja, hogy minél több embert nyerjen meg a folyótisztítás ügyének.
11 év alatt a PET Kupa önkéntesei több mint 400 tonna szennyező anyagot, javarészt makroműanyagot távolítottak el a Tiszából és mellékfolyóiból, illetve további 1200 tonna hulladék folyóba kerülését akadályozták meg Kárpátalján, a Tisza forrásvidékén.
Egyedülálló módon az összegyűjtött hulladék 60%-át, a gondos és szakszerű szelektálásnak köszönhetően értékes másodnyersanyagként sikerült visszajuttatni a gazdaság körforgásába, a fenntarthatóság jegyében.
A PET Kupa kezdeményezés mögött álló PET Kupa Egyesület fókuszában a folyók és árterek megtisztítása áll, ugyanakkor nagy hangsúlyt kap a folyószennyezéssel kapcsolatos figyelemfelhívás, ismeretterjesztés. A környezetvédelmi törekvések tudományos, citizen science kutatási és innovációs projektekkel, valamint oktatási tevékenységgel egészülnek ki.
A PET Kupánál a szemléletformálás példamutatással kezdődik, ami egyre több fiatalt inspirál, így a bevonódás és közösségépítés egy organikus folyamat az egyesület életében. Iskolai foglalkozásokon, rendezvényeken való kitelepülések keretein belül valósulnak meg az edukációs programok, melyek a tapasztalati tanulás eszköztárát alkalmazva, interaktív formában hívják közös gondolkodásra, aktív cselekvésre a fiatalokat.
A PET Kupa küldetésének része a partnerségek kialalkítása, melyben tudásátadáson alapuló együttműködések valósulnak meg oktatási intézményekkel, vállalati szereplőkkel és a kormányzattal egyaránt. Ennek célja, hogy hazai és nemzetközi szinten jöjjön létre egy olyan hálózat, melyben a folyók és tengerek szennyezésének mérséklése érdekében születhetnek jó gyakorlatok.
![](https://hungexpo.hu/wp-content/uploads/PET-Kupa-montazs-1024x1024.png)