• #
  • #

Díszvendégek

ALGÉRIA, BÁCS-KISKUN MEGYE ÉS KECSKEMÉT, NEMZETI KASTÉLYPROGRAM ÉS NEMZETI VÁRPROGRAM

Algéria, mint a kiállítás külföldi díszvendége különösen nagy gonddal készül nevezetességeinek ismertetését. Afrika földközi-tengeri partvidékének legnagyobb és a magyarok által még nem annyira ismert országa rengeteg érdekességgel szolgál. UNESCO Világörökségi helyszínek, római birodalom emlékei, az arab és a francia kultúra, a római és a berber múltnak a keveredése mellett a természet is nagyon sokszínű. Mediterrán tengerpart, hófedte hegycsúcsok és sivatag várja az ideérkezőt.

Kattintson IDE ha bővebben olvasna Algériáról!

Bács-Kiskun megye és Kecskemét, mint belföldi díszvendég megjelenéseként 28 település és 6 szervezet fogott össze, kísérletet kívánnak tenni annak a változatosságnak a bemutatására, amely ezt a sokszínű vidéket jellemzi.

Hatalmas lelkesedéssel és összefogással dolgoznak a közreműködők azoknak a természeti szépségeknek, építészeti kuriózumoknak az összegyűjtésén, amelyek leginkább reprezentálják a térséget. Óriási kihívás egységként megjeleníteni a hajósi pincesor, a végtelen bugaci puszta, az izsáki madárfüttyös Kolon-tó, a bajai Duna-part, a félegyházi fürdő, a kiskunsági túzokdürgés, a szabad vízi tavak egyedi hangulatát.

Ezért három központi téma, az egészség-, a bor- és gasztroturizmus témaköreire fonják fel Bács-Kiskun megye méltán ismert, vagy éppen méltatlanul háttérbe szorult kincseit. A cél, hogy minél több emberben, családban, kirándulni készülő osztályban ébredjen fel a vágy többet megtudni Petőfi rónaságáról, Móra Daru utcájáról, a nemesnádudvari „hegy levéről”, a kecskeméti Cifra Palotáról, a jótékony termálvizekre épült fürdőkről, az alföldi hagyományokból táplálkozó kulináris élvezetekről.

Jövőre a kiállítás kulturális díszvendégség szerepét „Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogam” tölti be. Magyarországon 1500 – 2000 közé tehető a várak és kastélyok száma, melyből az Országos Műemlékvédelmi Hivatal felmérése szerint jelenleg 718 védett kastély és 103 vár található, ebből 51 működik kastélyszállóként. Számos vár, kastély megtekinthető, vendégváró központok épülnek köréjük a látogatók tájékoztatására, szórakoztatására. Az eseményen ezek szemléltetésére törekszenek játékos, interaktív módon.

 

Legszebb látnivalók Algériában

Algéria, az afrikai kontinens legnagyobb országa változatos tájakkal és számos látnivalóval várja a látogatóit. Európától ugyan csak néhány órás utazás választja el, azonban a két kontinens közötti azonnal szembeötlő különbségek számos kalandot és rejtélyt ígérnek a turisták számára. Algériában számtalan a kanyargós utcákkal és lenyűgöző építészeti remekművekkel rendelkező gyönyörű város, mediterrán tengerpart, buja tájak és római kori romok találhatók. A legfőbb látványosság azonban a Szahara vidéke, ahol a véget nem érő homokvidék és a titokzatos, pezsgő városok még a sokat látott utazók fantáziáját is magával ragadják.
A legtöbb algériai tárt karokkal várja a turistákat, és örömmel ad betekintést az életébe az országába érkezőknek. Ennek ellenére ajánlott körültekintőnek lenni ezen csodálatos országban tett utazásunk során és tiszteletben tartani az ottani szabályokat.
Vessünk egy pillantást a legjobb látnivalókra Algériában!

Algír
Algírnak, Algéria fővárosának becslések szerint 3,5 millió lakosa van. A gazdag történelemmel és gyönyörű építészettel rendelkező várost a törökök alapították. Óvárosa, a Kaszba egy kanyargós sikátorokból álló útvesztő, amelyet az utcák patakokként szelnek át. Érdemes felfedezni a Dar Hassan Pacha-t, a város egyik legrégebbi kastélyát is. Algír óvárosa gyönyörű kontrasztot tár a nyugati turisták szeme elé, bepillantást nyújtva számukra Algéria múltjába, jelenébe és jövőjébe.

Atakor

Szervezett kereteken kívül nehéz eljutni az Ahaggar Nemzeti Parkban elterülő Atakor-fennsíkra, erőfeszítéseinket azonban garantáltan nem fogjuk megbánni. A fennsík legjelentősebb látnivalója az Assekrem csúcs. A tuareg nyelvben az Assekrem szó írja le a legkifejezőbben a csúcsról elénk táruló látványt. Jelentése „világ vége”, amely találóan fejezi ki a táj enyhe durvaságát.

Oran
Oran, Algéria második legnagyobb városa, jellegzetes szépségű, lüktető kikötőváros. Oran már önmagában is látványosságnak számít a felfedezésre váró történelmi épületeivel, szép mecseteivel, a Kaszbával és Le Theatre-vel. Építészeti remekművek kínálata tekintetében Algéria talán leggazdagabb városa. Oran kiváló helyszínt biztosít búvárkodáshoz, az algériai konyha felfedezéséhez és a rai zene megismeréséhez, amelynek a gyökerei szintén a városban erednek.

Annába
A föniciaiknak számos oka lehetett Annába megalapítására, amelyek a mai napig szemmel láthatók és elősegítik a városok virágzását. A városnak természetes kikötője van. Ezen keresztül bonyolítják le az ország exportjának nagy részét, de a turisták számára a város történelme és kultúrája, ezek közül is főként a Hippo Regius jelenti a fő attrakciót. A Hippo Regius maradványait egyik oldalról olívafák a másik oldalról a tenger övezi. A romok mozaikokat, bronz trófeákat, villák és templomok maradványait őrzik.

Kaszentína

Kaszentína (Constantine) maga a természetes csoda, amely évek alatt lenyűgöző turisztikai helyszínné nőtte ki magát. A város egykor Numidia fővárosa volt, így magától értetődik, hogy a politika és a hatalom itt mindig is jelentős szerepet játszott. Az óváros épületeinek többsége csak a hatalmas kanyont átívelő hídon keresztül érhető el. A város azt az érzetet kelti a látogatókban, hogy megmaradt a rómaiak korában.

Ghardaia

Ghardaia egy öt várost tömörítő közigazgatási terület része, amely közvetlenül a Szahara sivatag peremén terül el, de a neve gyakran a teljes közigazgatási területet jelzi. Ghardaia szinte különálló ország, saját öltözettel, vallással és társadalmi hagyományokkal. A gyönyörű óváros és a Sidi Brahim mecset eléréséhez idegenvezetők segítségét érdemes igénybe venni. Az étkezés és a szállások a legtöbb algériai városhoz hasonlóan jelentősen eltérnek egymástól árban és minőségben.  Amennyiben Ön úgy dönt, hogy algériai nyaralása során ellátogat Ghardaiaba is, akkor az az érzése támadhat, hogy több országot is meglátogatott.

Tlemcen
Aki lélegzetelállító mór épületeket szeretne megcsodálni Algériában, annak szinte kötelező ellátogatnia Tlemcenbe. Az itteni épületek szépségükben vetekednek a dél-spanyolországi és marokkói építészeti művekkel. A leghíresebb látnivalók a Nagy Mecset, az Eiffel-híd és a vízesések a Tlemcen Nemzeti Park közvetlen közelében találhatók.

Setif

Algéria egy másik rómaiak által alapított városa, Setif Algéria Kis-Kabilia régiójában található, tengerszint felett 1.100 méter magasságban. Az itteni római kori romok megtekintésére mindenképpen megéri időt szakítani.

El Oued

A titokzatos becenéven „ezer kupola városának” nevezett El Oued kis oázis a végtelennek tűnő homoktengerben. A becenevet a városban emelkedő számtalan kupolával fedett épületről kapta. A kupolák védelmet voltak hivatottak nyújtani a nyári napok óriási hősége ellen. El Oued felkeresése mellet szóló másik fő érv turisták számára a vásárlás, hiszen a város az ország egyik legjobb vásárlási lehetőségeket kínáló helyszíne. A legnépszerűbb portéka a szőnyeg és a hagyományos algériai papucs, az affane.  

Tipaza

Egyúttal bemutatja a történelmi dinasztiák felemelkedését és bukását is. Algéria partvidéki tájának egyik hangulatos kisváros Tipaza. Nem tartják számon az ország fő turisztikai desztinációi között, de mégis sok turista látogat el ide, hogy felfedezze Tipaza romjait, és megismerje Algéria ókori civilizációinak történelmét. A városka szolgál azonban néhány olyan látnivalóval, amiért érdemes ellátogatni ide. Ezek között is az első helyen kell említeni a mauzóleumot, a fórumot, a bazilikát, a főutcát, a temetőket, az amfiteátrumot, fürdőket, a nymphaeumot és a színházat. A romok között sétálva lehetőségünk nyílik egy időutazást tenni Algéria történelmének különböző szakaszaiban. Tipaza a szépség és titokzatosság által övezett elbűvölő turisztikai desztináció.

Jöjjön ki a kiállításra, tudjon meg többet ezekről a varázslatos helyekről!